Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Zsófi a crossdresser

Zsófi a crossdresser

Füllyukasztás

2018. március 04. - redpanda87

A nővé válás rítusának fontos eleme, amikor egy crossdresser vagy transznemű lány úgy dönt, hogy kilyukasztja vagy kilyukasztatja a füleit. Van benne valami visszafordíthatatlan...

 

 

 

 

Az első alkalmam transzival

Először egy másik lánnyal próbálkoztam, aki másodjára vette fel a telefont. Még viszonylag olcsó is lett volna, azonban miközben részletesen ecsetelte a szolgáltatásait, elment tőle a kedvem. Transzvesztita férfihang. Mondtam, hogy még meggondolom (pedig már tulajdonképpen lebeszéltem vele egy időpontot), és hívom 10 perc múlva, ha mégis kimegyek hozzá. Nem kerestem többé.

Viszont azonnal felhívtam Őt, és fel is vette. A hangja is elég nőies volt ahhoz, hogy ne riasszon el. Sikerült lebeszélnem vele egy időpontot, azonban még egyszer fel kellett hívnom, hogy elmondja, hová menjek. Mivel a környéken rendel, így bíztam abban, hogy a rendelkezésemre álló idő elég lesz a helyszín megközelítéséhez. Maga az egyórás szolgáltatás 20 ezerbe került, azonban úgy voltam vele, hogy egy fillért sem sajnáltam belőle, amennyiben megkapom azt, amit akarok.

Aztán szokatlan, de nem teljesen váratlan dolgok történtek. Izgalmamban nem állt fel a farkam Rá gondolva, pedig korábban rendszeresen elmentem rá. Aztán fogmosás után hányni kezdtem, pedig nincsenek valós egészségügyi problémáim. Mehettem újra fogat mosni. Csak akkor higgadtam le valamennyire, amikor megmártóztam a meleg fürdőben. Mivel ott már felállt Rá gondolva, így hajlandó voltam újra felhívni őt. Megtudtam, hogy csak pár utcányira van tőlem.

Az indulás előtti percekben már egész nyugodt voltam, ugyanis arra jutottam, hogy neki kell izgulnia, hiszen nem megfelelő hozzáállással egy rendszeres megrendelést kockáztat. Annyira laza voltam, hogy még a címet sem néztem meg rendesen a térképen. Ez hiba volt, ugyanis eltévedtem. Már be akartam jelenteni a késésemet, amikor egy csörrenés után megleltem az utcát. Aztán visszahívott, de megnyugtattam azzal, hogy mindjárt odaérek. Hamarosan meg is leltem azt a régi építésű házat, melynek a második emeletére kellett felmennem.

Amikor megérkeztem és kinyitotta az ajtót, tulajdonképpen tetszett, amit láttam. Tudtam, hogy nagyjából olyan magas, mint én, mégis meglepi az embert, amikor az életben meglátja őt. Egy jó átlagot hozott: bár a Facebookon fellelhető legjobb képein még dögösebb, de cserébe túl ribancos sem volt, pedig arra is hajlamos. Esetleg még amiatt lehet hiányérzetem, hogy a haját nem engedte ki. Igaz, nem is kértem.

Átvette a pénzt, majd figyelmeztetett arra, hogy legalább a faszomat mossam meg, különben nem fog leszopni. Így, ezekkel a szavakkal. Szép és nőies. Miután megmostam a hímtagomat, alig vártam, hogy elkezdjük a közös munkásságunkat. Feltűnt, hogy megcsináltatta a melleit, így valóban egy igazi ízig-vérig shemale lánnyal volt dolgom.

Nem szórakozott az előjátékkal, hanem egyből rávett arra, hogy leszopjam, ami egyáltalán nem volt ellenemre. Egyedül azt tartottam fontosnak, hogy gumiban szopjam őt, miközben ő biztosított engem arról, hogy ő is hasonlóan fog velem eljárni. Miután az eper ízű gumival felöltöztette a farkát, már rá is cuppantam. Egész ismerősnek hatott a szerszáma, ugyanis alig tér el az enyémtől. Neki is tök kicsi alapból, de azért meg tud nőni, ha kell. Jó néhány percet eltöltött a számban a farka, és minden pillanatát élveztem. Még a farkam is felállt. Idővel egyre nagyobb darabot kaptam be a péniszéből és a mozdulatokat is próbáltam variálni. Az elején még dicsért is, hogy milyen jól csinálom ahhoz képest, hogy kezdő vagyok. (Azt már az elején tisztáztuk, hogy először vagyok transzival.) A fogazásra egész soká kellett figyelmeztetnie, amikor a szájam már kezdett fáradni. Aztán megkértem arra, hogy cseréljünk, és ami azt illeti, csak pár percet kellett dolgoznia a pénzéért. Miközben szopott, a farkát vertem, amit szemmel láthatóan élvezett. Arra is megkért közben, hogy ne hagyjam abba.

Utána pihentünk, így kénytelenek voltunk beszélgetni egy kicsit. Már amikor nem a mobilját nyomkodta. Kissé hülyén éreztem magam amiatt, hogy fekszem az ágyban egy gyönyörű transzi mellett ahelyett, hogy rámásznék. Megtudtam, hogy egy hónapja csináltatta meg a melleit, és amikor nem itt rendel, akkor külföldi városokban dolgozik.

Meglepte, hogy viszonylag hamar úgy gondoltam, hogy készen állok a dugásra. Talán még várhattam volna, de aligha változtatott volna az eredményen. A lényeg, hogy rútul felsültem. Nem tudta eléggé felszopni a farkam ahhoz, hogy befogadja azt a szűk segglyuka. Úgy véli, hogy kutyában a legkönnyebb behatolni, így azt próbáltuk meg. Elsőre esélytelen volt, majd megegyeztünk abban, hogy nem erőltetjük tovább, ha másodjára sem jön össze. Biztos volt abban, hogy nem fog menni ezzel a közepes erekciójú szerszámmal. Ahogyan ő fogalmazott: ő már 1000-szer dugott, én meg jóval kevesebbszer, szóval tudja, hogy mit beszél. Egy pillanatra azt hittem, hogy összejön, de aztán kiderült, hogy továbbra is lyukon kívül vagyok.

Ekkor beszüntette a további küzdelmet és azt mondta, hogy megy zuhanyozni. Lehettem volna ekkor határozottabb is, azonban sokkolt, hogy a farkam hibájából nem nyertem bebocsátást a segglyukába. Igen, képtelen voltam arra, hogy seggbe dugjak egy nőt, és ebből a szempontból lényegtelen, hogy ennek a nőnek történetesen farka van. Kár, hogy így dicstelenül kellett távoznom, pedig jó lett volna még egy kis szopás vagy szopatás. De akár ki is vertem volna neki.

Amikor arról érdeklődött, hogy milyen volt ez az alkalom, azt mondtam neki, hogy „nem volt rossz”. Egyrészt nem akartam, hogy elbízza magát, de amúgy tényleg ez az igazság. A parádés kezdést felejthető folytatás követte. Így vagy úgy többet is megtehetett volna az aktus folytatásáért, de nem hibáztatható azért, hogy nem küzdött eléggé. Így is, úgy is megkapta a teljes fellépti díjat. Ilyen külső mellett jogosan érezheti úgy, hogy a stílusán nem kell dolgoznia, hiszen megerőltetés nélkül is a legjobbak között van a hazai mezőnyben.

Tudom, hogy előbb-utóbb ismét vágyni fogok arra, hogy faszt szopjak. Jóleső érzéssel írom le, hogy egy „faszszopó” vagyok. Ettől viszont még nem vagyok meleg, de még biszexuális sem feltétlenül. Benne ugyanis a farkán és a beszédstílusán kívül semmi férfias nem volt. Szerintem egy heteroszexuális férfi előbb megdug egy transzit, mint egy férfias nőt. Az persze bánt, hogy nem tudtam behatolni a segglyukába, de legalább a későbbiekben is marad még célom…

 

Eltelt egy év

Nemrég volt egy éve, hogy utoljára átöltöztem. Én legfeljebb a szívem mélyén vagyok crossdresser, ugyanis a valóságban nem mutatom ki ezen hajlamomat.

Lehet mondani, hogy az volt a döntő, hogy a szüleim az utolsó szoknyákat is elvitték. Ez viszont csak részben igaz. Egyetemista koromban rendszeresen otthon öltöztem át, és erre az elmúlt bő hónapban is lett volna két lehetőségem. A helyzet az, hogy már akkor sem nagyon éltem az átöltözés lehetőségével, amikor azt még kvázi szabadon megtehettem. Az ezen a téren viszonylag aktívnak számító korábbi három évben is csak úgy kéthavonta egyszer öltöztem át, miközben lehetőségem lett volna arra is, hogy ezt hetente többször megtegyem.

Persze ha ott lennének a szoknyák, biztos nem jött volna létre ez az egyéves sorozat, de nincsenek. Más kérdés, hogy az engem rendszeresen látogató szüleim elől nem lett volna könnyű elrejtenem az esetlegesen vásárolt női ruhadarabokat. Azonban, ha tényleg rendszeresen öltöztem volna át, biztos meg találtam volna a módját, hogy a jövőben is megoldjam. Az viszont érthető, hogy nem küzdöttem egy olyan tevékenységért, amit addig is átlagosan kéthavonta űztem... 

 

 

King For A Day

 

Started at the age of 4.
My mother went to the grocery store.
Went sneaking through her bedroom door to find something in a size 4.

Sugar and spice and everything nice wasn't made for only girls.
GI Joe in panty hose is making room the one and only.
King for a day, princess by dawn.
King for a day in a leather thong.
King for a day, princess by dawn.
Just wait 'til all the guys get get a load of me.

My daddy threw me in therapy.
He thinks I'm not a real man.
Who put the drag in the drag queen.
Don't knock it until you tried it.

Sugar and spice and everything nice wasn't made for only girls.
GI Joe in panty hose is making room the one and only.
King for a day, princess by dawn.
King for a day in a leather thong.
King for a day, princess by dawn.
Just wait 'til all the guys get get a load of me.

A közvélemény-kutatás végeredménye

Ha valaki azt kérdezné, hogy milyen gyakran látogatom a saját blogomat, azt válaszolnám neki, hogy "nem rendszeresen". Még 2015 novembere és 2016 februárja között tettem fel nyolc crossdressinggel kapcsolatos kérdést, azonban eleddig nem értékeltem ki az eredményeket.

 

A tipikus válaszoló:

- havonta legalább egyszer átöltözik (42 %)

- tudomása szerint senki sem tud erről a tevékenységéről (45 %)

- 6-12 éves kora között öltözött át először (55 %)

- enyhén bi (a crossdresser és transznemű lányok érdeklik a nőkön kívül)(57 %)

- a harisnya a kedvenc női ruhadarabja (28 %)

- a sminkelés nem erőssége: úgy megy neki, mint egy rosszul sminkelő lánynak (47 %)

- nem használ fülbevalót a crossdressinghez és ez így van jól (39 %)

- persze, hogy hord parókát! (63 %)

 

A majdnem tipikus válaszoló:

- hetente többször átöltözik

- néhányan a környezetéből tudnak a crossdressingjéről

- 13-16 éves kora között öltözött át először

- heteroszexuális, magyarán csak a lányok érdeklik

- a női lábbeli a kedvenc ruhadarabja

- a sminkelés olyan rosszul megy neki, mint egy fiúnak

- nincs kilyukasztva a füle, így klipszet hord

- sajnos nincs parókája

 

Ilyen crossdresser tényleg nem létezik:

- Soha nem öltözik át, mert nem crossdresser. (Ez mondjuk értelemszerű.) :) (69-ből 1 válaszoló.)

- Szinte mindenki tud a crossdressingjéről, aki ismeri őt. A nem átöltöző crossdresserhez hasonlóan ritka az a crossdresser, aki mindenki előtt felvállalja magát. (71-ből 2 válaszoló.)

- 40 felett öltözött át először. (81-ből nulla.)

- Homoszexuális. (53-ból nulla.) Ennyit arról, hogy a crossdresserek vagy köznépi nevükön transzvesztiták melegek...

- A női felső a kedvence. (61-ből 2 válaszoló.)

- Annyira jól megy a sminkelés neki, hogy a lányok tőle kérnek tanácsot. (Nulla.). Talán csak szerények vagytok! :)

- Az egyik füle van kilyukasztva. (41-ből 0 válaszoló.) Egy biztos: nem végzünk félmunkát!

- Nincs szüksége parókára, hiszen a saját haja is elég nőies. (8 %)

 

 Zsófi:

- negyedévente nagyjából egyszer öltözik át

- tudomása szerint egyetlen Facebook-ismerőse sem tud erről a tevékenységéről

- valamikor óvodáskorában öltözött át először

- valószínűleg biszexuális, de egész biztosan legalább enyhén bi

- a melltartó és a szoknya a kedvenc női ruhadarabjai

- a sminkelésben kifejezetten gyenge: annyira rosszul megy neki, mint egy fiúnak

- nem használ fülbevalót a crossdressinghez, és lányként szomorú emiatt, férfiként viszont így tartja helyesnek

- persze, hogy hord parókát!

 

Végül, de nem utolsósorban: Mindenkinek köszönöm a részvételt!

 

 

Megjegyzés: Az eredmények a 2017. január 5-i állapotokat tükrözik. A kérdőívek a továbbiakban is kitölthetőek.

Breaking news

Végre sor került életem első olyan szexuális aktusára, melynek során a partnerem egy transznemű lány volt. Az illetőről nem szeretnék a szükségesnél többet elárulni, azt viszont nem hallgathatom el, hogy prostituált.

Először én kényeztettem őt a számmal, majd ő engem. Miután elélveztem, azt hittem, hogy kész leszek arra, hogy belé hatoljak, de a farkam (alighanem a korábbi túlzott pornófogyasztásom következtében) nem keményedett meg eléggé.

Így végül keserédesre sikerült ez a látogatásom (korábban ez volt a helyzet a legtöbb cisznemű prostival is), de nem bántam meg semmit. Egyedül azt bánom, hogy nem sikerült az alkalomból még többet kihoznom.

 

 

Ruhák nélkül

Crossdresser pályafutásom fordulópont előtt áll. Az összes megmaradt női ruhadarabom a szennyesben maradt zöld ruha és a virágos szoknya voltak. A szüleim éppen a városban jártak, és az édesanyám észrevette, hogy ezek a ruhadarabok "feleslegesen" vannak a szennyesemben. Úgy döntött, hogy a ruhadarabokat a jogos tulajdonosukhoz, azaz a nővéremhez szállítja. Nem ellenkezhettem, hiszen azzal beismertem volna, hogy crossdresser vagyok. Emellett turkált a fiókokban is, és egész biztosan hozzáért ahhoz a tornazsákhoz is, melyben a sminkcuccaim és a parókám vannak. Nagyon közel jártam a lebukáshoz, pedig semmit sem csináltam rosszul. A baj az (ebből a szempontból), hogy a szüleim egyre gyakrabban járnak a városba, így egyre több az esélye annak, hogy lebukok. Mindenesetre immár semmi esélyem arra, hogy női ruhába öltözzek. Vehetnék a boltban persze, azonban hova tenném? Édesanyám bárhol megtalálja, és akkor már nem magyarázhatnám azzal, hogy a nővérem hagyta nálam. Pontosan kettő dolog lehetséges: végleg leállok a teljes testes (bugyi és melltartó azért maradt) crossdressinggel (amire azért van esély, hiszen idén mindössze négyszer öltöztem át), vagy veszek ruhákat és ezzel bevállalom a végleges lebukás kockázatát... 

süti beállítások módosítása